2015. augusztus 24., hétfő

Pár nap szabi - mini album

Nyár elején - scrapbarátaim és a férjem biztatására - vettem egy nagy levegőt, és beneveztem a Scrapfellow "Kreatív Csapattagot keresünk!" felhívására. Sok esélyt nem adtam magamnak, de a második körbe bekerültem :-) Megkaptam ajándékba a júniusi kit-et, és abból kellett 2 hét alatt valamit kreálnom, hogy megnyerjem a "zsűri" tetszését. Mivel július elején épp nyaralni indultunk, másfél hetem jutott a feladatra. Végül a csapatba nem kerültem be, de azért megmutatom Nektek, hogy mi sikeredett belőle, és milyen lett volna a blogbejegyzés, ha megjelenik.


 




Idén eddig nem volt szerencsénk a hosszú hétvégékkel: mindig akkor romlott el az idő. (Minket persze ez nem ijesztett el a terveinktől.) Június közepén azonban olyan kánikulát ígért a meteorológia, hogy úgy döntöttünk, hogy bár naptár szerint még munkanapok vannak, mi mégis tartunk egy hosszú hétvégét, mert ki tudja, mit tartogat számunkra a nyár? (Lásd tavaly július :-S )
Szóval felkerekedtünk, és megtámadtuk a Balatont. Az időjárás előrejelzés ezúttal pontos volt, nagy örömünkre :-) így volt részünk minden nyárideji jóban: fürdés a Balatonban, napozás a parton, hekk, jégkrém és társai, és nem utolsósorban az öröm, hogy mind együtt vagyunk. Mindez egy mini albumért kiáltott - s ehhez semmi sem passzolt jobban, mint az SF júniusi scrapbook készlete ;-)
Először az album alapot készítettem el. Mivel azt terveztem, hogy átlátszó fóliát is teszek a lapok közé, ennek a mérete volt a meghatározó. Az SF papírkészlet lapjait levágtam tehát 20x30 cm méretűre (a csíkos papírnál a mintára figyeltem), sorrendbe raktam, itt-ott és borítónak került bele 1-1 fólia. A közepén varrógéppel végigvarrtam, így az album mérete 15x20 cm lett.
Az album stílusa kissé journal jellegű: mindenképpen szerettem volna hosszabb kommenteket írni. A díszítést emiatt minimálra fogtam: a kit készlet chipboardjait, címkéit, dekorgombjait használtam fel, illetve gyártottam is címkéket az SF bélyegzők és tintapárna segítségével (a feliratot StazOn-val bélyegeztem, majd blending tool segítségével a megfelelő Memento/VersaMagic tintapárnával színeztem).
Az átlátszó fóliákra ragasztottam a pausz díszítőelemeket, illetve a júniusi Project Life készletből néhány ideillő kártyát - szuper, hogy a két készletet lehet egymással ily módon is kombinálni :-) és így mindkét oldala látszik.
Végül pedig képkeretet is gyártottam: söralátét kartonból kivágtam a megfelelő keretet, majd bevontam a júniusi papírkészlet egy-egy papírjával, illetve dekortapasszal.

Íme maga az album:
 














2015. június 4., csütörtök

Liftelt oldal 1.

A NőiCsizma Design alapítója, Csizmadia-Fáth Edit a Facebook csoportjában felajánlotta, hogy segít nekünk a gyakorlásban. Ehhez mást nem kell tennünk, mint a hetente megosztott scrapbook oldalból egyet liftelni (ez a szakkifejezés a "másolásra", de persze ez így mégsem fedi az igazságot, ezért az idézőjel. A liftelt oldalt lehet egy-az-egyben másolni, de szolgálhat kiindulópontként is, lényeg, hogy hivatkozzunk rá). Mindegy hogy csináljuk, a lényeg, hogy sokat lehet belőle tanulni.
Az már csak a hab a tortán, hogy aki havonta 4-et elkészít, sorsoláson vesz részt, ahol vásárlásra jogosító kupont nyer. 

A liftelés egyik nagy tanulsága számomra az, hogy milyen kreatív is tud lenni az ember, ha rákényszerül: hajtogat borítékot papírtáskából, körbe rajzol egy tányért, felhasználja díszítéshez a muffin papírt... De ne szaladjunk így előre. 
Íme az első scrapgyakorlatként kiszemelt oldal.


Először úgy éreztem, nagyon nem az én stílusom. Aztán mégis belekezdtem, akkor viszont a méret volt furcsa, még sosem készítettem 8,5x11 inches oldalt. Minden óriásinak tűnt rajta. Végül elkészültem, és nagyon szeretem oldal lett. Íme:




Felhasznált anyagok:
Pink Paislee Bella Rouge kollekció, Pink Paislee Hello Sunshine betű, NCsD címke és betűkivágó, Scrapfellow SMILE pecsét, Simple Stories DIY pecsét, Archival Ink Rose Madder tintapárna, Simple Stories enamel dots, pékzsineg, tustinta




Áprilisi kihívás

A Scrapbolt.hu scrapbookos webáruház 2015 áprilisától kihívássorozatot indított: minden hónapban 20-áig lehet pályázni a témának megfelelő oldallal. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, jól megmozgatja a fantáziámat, és már amúgy is elterveztem, hogy több scrapbook oldalt szeretnék készíteni. És már olyan régóta szeretnék kihívásokon részt venni, de valahogy mindig kicsúsztam a határidőből... Most végre ez is összejött.

Az áprilisi téma alapján ( http://blog.scrapbolt.hu/2015/04/01/nyerj-egy-vadiuj-sizzixet/ ) egy 12x12 inches oldalt kellett készítenünk, amely a Project Life oldalakhoz hasonlóan kártyákból kellett felépüljön. A kihívásban az is szerepelt, hogy aki PL-ezik, az próbáljon kicsit elrugaszkodni önmagától, és új stílusban kipróbálni magát.

Nos, én ezt hűen követtem: Elodie Touzet ( http://www.scrappadingue.net/ ) munkásságát már régóta követem, és mindig megcsodálom a PL oldalait. Aztán megállapítom, hogy én ezt minden héten nem tudnám csinálni, mert pont azt szeretem a PL-ben, hogy gyors. De most itt volt a kínálkozó alkalom, hogy kipróbáljam, hogyan is áll össze egy ilyen oldal.

Témaként egyik kolléganőm és barátnőm leánybúcsúját választottam, amit a Vintage Gardenben tartottunk. Szerintem nagyon passzol hozzá Iggydoddie (Elodie) stílusa. A zsűri végül (holtversenyben) a 3. helyezést ítélte nekem oda 😊

Íme az oldal, és néhány részletfotó: 









Felhasznált eszközök:
Simple Stories I am kollekció, Bazzil alapkarton, Scrapfellow stencil, Pentart struktúrpaszta, Ali Edwards pecsét, dekortapasz, Heidi Swapp Color Shine Primrose, NőiCsizma Design betűkivágó, Memento Angel Pink, Archival Ink Rose Madder és fekete StazOn tintapárna 

2015. június 3., szerda

Májusi kihívás

A Scrapbolt.hu májusi kihívásán csak egy plusz színt használhattunk a fekete-fehéren kívül. 

Sokat gondolkoztam, hogyan oldjam meg a feladatot, nagyon nehéznek tűnt, hogy nem használhatok csak egy színt. Azt tudtam, hogy Blanka új fényképeiből szeretnék valamit, és hogy filmszalagszerű elrendezés lesz. Illetve hogy a scrapboltos csomagomban levő fekete-fehér csíkos selyempapírt (melyet csomagolóanyagként használtak) valamilyen úton-módon fel szeretném használni. 
Sokáig keresgéltem a megfelelő alapkartont hozzá, végül egy menta színű mellett döntöttem, a többivel nagyon fakó volt az oldal. Aztán ahogy kezdtem csinálni, szépen lassan adta magát az oldal. Rákerült a kedvenc dekortapaszom, és a Scrapfellow-s pecsétek (újra). A selyempapírnak is meglett a helye. 
Nagy örömömre a zsűri az első helyet nekem ítélte oda - ezúton is köszönet érte! 😊

Íme tehát Május oldala:




Felhasznált anyagok:
Simple Stories karton, Scrapfellow pecsét, Simple Stories DIY pecsét, NCsD címke és chipboardok, fekete és szürke StazOn, VersaMagic Oasis Green tintapárna 

Liftelt oldal 3.

A következő gyakorlat egy vázlat alapján történt, ami itt található:

Ez az oldal viszonylag hamar összeállt, a varrás vett el a legtöbb időt - viszont az meg jól kikapcsolt 😃 
A címfeliratot alatt muffin papírból készítettem, a szíveket dekortapasszal vontam be.

Íme:


Felhasznált anyagok:
Bo Bunny papír, Ali Edwards pecsét, Simple Stories DIY pecsét, muffin papír, dekortapasz, tustinta

Anyák napi zsebalbum

Anyák napjára valamilyen pici albumot szerettem volna készíteni a nagymamáknak, amit a táskában is magukkal hordhatnak. Blanka nagyon együttműködő volt, életében először hosszú percekig hagyta magát fotózni. Ezekből a képekből kivágtam a fejet, kicsit átszíneztem a telefonom képszerkesztőjével, és 2x2 inch méretben előhivattam őket (6db egy 10x15-ös fényképen). 

Az album alapja egyetlen Scrapfellow 12x12-es karton, csak a borítóra került egy másik, szintén SF papírból egy kis darab. Elkészítési módját innen lifteltem:


Annyira szép ez a papír, hogy díszítés alig kellett rá: egy Scrapfellow pecsétből készítettem feliratokat, és azt tettem az üres oldalakra. 
Íme:












Felhasznált anyagok:
Scrapfellow Pink Poppy és Lipstick papírok, Scrapfellow pecsét, Archival Ink Rose Madder tintapárna

Liftelt oldal 2.

A második scrapgyakorlatra a következő oldalt kaptuk. 

Erről úgy éreztem, hogy közelebb áll hozzám (virágok, ugye), viszont rengeteg munkámba került elkészíteni ezt az oldalt. Mert ugyanilyet akartam, de hát persze ilyen papírom nem volt (pedig olyan szép!). Se betűim (pedig azok is olyan jól mutatnak!). Se képkeretem (pedig milyen klassz!). 
Így mindent magamnak kellett elkészítenem. A virágos papíron eredetileg zöld kontúrral voltak megrajzolva a virágok, ezt tűfilccel átrajzoltam feketére, és Gelatos-val színeztem. A betűket és egyéb kiegészítőket szintén így színeztem, a pacák sajnos nem sikerültek vele. 

Íme az oldal:


Felhasznált anyagok: 
Bo Bunny papír, Simple Stories papír, Gelatos, NCsD címke 

2015. április 13., hétfő

Scrapklub 2015. április 12.

Ismét sikerült elmennem a havi scrapbook klubra. Ennek több szempontból is örülök: egyrészt sikerül
kikapcsolódnom, másrészt új ismerősöket, barátokat szerzek általa (és a Facebook csoport nevei végre arcot kapnak 😊). 
Harmadrészt az inspirációs közeg miatt: itt mindig tanulok valami újat, kipróbálhatok új technikákat. Megcsodálhatom mások alkotásait, mert arra is van lehetőség, hogy ki-ki elhozza az oldalait, albumjait. És élőben minden még sokkal szebb, mint fényképen 😉
Negyedrészt pedig annak örülök, hogy ezek a művek el is készülnek, és nem a félbemaradt projektek számát növelik 😃

A mostani alkalmon Posta Júlia segítségével azt tanultuk meg, hogyan tudunk izgalmas hátteret kialakítani vágógép nélkül, csupán egy művészkéssel. Na meg némi lapos, illetve 3D-s betűmatricával. 
Az én oldalam végül ilyen lett: 







Köszönet a díszítéssel kapcsolatos ötletelésben Julinak és Tihany Tamarának! 😊 

2015. április 9., csütörtök

Karcsi 5.0 - mini album


Évekkel ezelőtt, mikor még azt sem tudtam, mi az a scrapbook, kézzel készített ajándékkal szerettem volna meglepni a kedvesemet. Ekkor találtam rá az egyik hobbiboltban (biztos ismeritek) arra a mindkét oldalán spirálos kis albumra, amit nekünk kell szétvágni, hogy egyáltalán használható legyen. Ebből készült az első albumom. Na, ezt nem fogom megmutatni :-P

Minden kezdetleges technika és gyerekbetegség ellenére nagy sikere volt, ezért attól kezdve minden ajándékozás alkalmával az egyik ajándék valami scrapbook technikával készült meglepetés: naptár, mini album, adott évünket összefoglaló album. (Jelentem, azóta elvégeztem a scrapbook.hu-n, Giginél a kezdő tanfolyamot is ;-) ) Alkotásaim száma nem tetemes, mint ahogy azt az évek száma sejthetné. Viszont megmaradt az a "jó szokásom", hogy alkalomra ilyen jellegű ajándékkal (is) kedveskedem a (az azóta már) férjemnek. Az 5 pont 0 album az ő (kerek) születésnapjára készült, a család és a meglepetés parti vendégei mind írtak bele egy kis jókívánságot a kis kártyákon.

Itt tartok most a scrapbookingban. A férjem szerint fejlődtem :-D Én azonban látok még bőven fejlődési lehetőséget! ;-) Az album egyszerű lett, részben azért, mert férfinak készült, részben az időhiány miatt mondtam le a háttér gazdagabb díszítéséről.

Az albumkötés ötletét itt találtam: http://g45papers.typepad.com/graphic45/2012/06/marvelously-magical-mini-albums-a-tutorial.html

Az albumlapok ötletét innen lifteltem: https://m.youtube.com/watch?feature=share&v=hpeO7skKTc0

Felhasznált anyagok: Teresa Collins Life Emporium papírkészlet és matricacsomag, Scrapfellow parafa díszítőelemek, American Crafts csillámos dekorgumi betűk, farmer hatású dekortapasz, Pentart gesso.

És akkor ennyi beszéd után íme az album:





























Köszönöm, hogy erre jártál!