kikapcsolódnom, másrészt új ismerősöket, barátokat szerzek általa (és a Facebook csoport nevei végre arcot kapnak 😊).
Harmadrészt az inspirációs közeg miatt: itt mindig tanulok valami újat, kipróbálhatok új technikákat. Megcsodálhatom mások alkotásait, mert arra is van lehetőség, hogy ki-ki elhozza az oldalait, albumjait. És élőben minden még sokkal szebb, mint fényképen 😉
Negyedrészt pedig annak örülök, hogy ezek a művek el is készülnek, és nem a félbemaradt projektek számát növelik 😃
A mostani alkalmon Posta Júlia segítségével azt tanultuk meg, hogyan tudunk izgalmas hátteret kialakítani vágógép nélkül, csupán egy művészkéssel. Na meg némi lapos, illetve 3D-s betűmatricával.
Az én oldalam végül ilyen lett:
Köszönet a díszítéssel kapcsolatos ötletelésben Julinak és Tihany Tamarának! 😊
Mivel festetted a betűk hátoldalát, hogy ilyen furcsa mintázatú lett? És a számok kerete mivel lett megemelve? vagy ott van egy kis ablak hátul?
VálaszTörlésAkril festéket vittünk fel egy genothermre, és hőlégfúvóval gyorsítottam a száradást. Gondolom eme együttes következménye a végeredmény 😉 a nem várt, de tetszik hatás 😃
TörlésA számoknál ki lett vágva egy ablak, igen, 3D ragasztócsíkkal lett rögzítve a hátoldalán, hogy legyen mélysége.
TörlésÚjraolvastam az első válaszomat, és lehet, hogy nem volt érthető.. Szóval a lépések: akril festék a genothermre, azt rányomni papírra, megismételni ugyanezt sötétebb színnel, majd szárítás 😉
TörlésJa, és bocsi :) Ide is leírom: mondtam már, hogy szeretem a tengeres díszítést? :D Szóval tuti lett az oldal, még mindig nagyon tetszik!
VálaszTörlésKöszi, Anikó 😊
VálaszTörlés