Nyár elején -
scrapbarátaim és a férjem biztatására - vettem egy nagy levegőt, és
beneveztem a Scrapfellow "Kreatív Csapattagot keresünk!" felhívására. Sok esélyt nem adtam magamnak, de a második körbe bekerültem :-) Megkaptam ajándékba a júniusi kit-et,
és abból kellett 2 hét alatt valamit kreálnom, hogy megnyerjem a "zsűri"
tetszését. Mivel július elején épp nyaralni indultunk, másfél hetem jutott a
feladatra. Végül a csapatba nem kerültem be, de azért megmutatom Nektek, hogy mi sikeredett belőle, és milyen lett volna a blogbejegyzés, ha megjelenik.
Idén eddig nem
volt szerencsénk a hosszú hétvégékkel: mindig akkor romlott el az idő. (Minket
persze ez nem ijesztett el a terveinktől.) Június közepén azonban olyan
kánikulát ígért a meteorológia, hogy úgy döntöttünk, hogy bár naptár szerint
még munkanapok vannak, mi mégis tartunk egy hosszú hétvégét, mert ki tudja, mit
tartogat számunkra a nyár? (Lásd tavaly július :-S )
Szóval
felkerekedtünk, és megtámadtuk a Balatont. Az időjárás előrejelzés ezúttal
pontos volt, nagy örömünkre :-) így volt részünk minden nyárideji jóban: fürdés a
Balatonban, napozás a parton, hekk, jégkrém és társai, és nem utolsósorban az
öröm, hogy mind együtt vagyunk. Mindez egy mini albumért kiáltott - s ehhez
semmi sem passzolt jobban, mint az SF júniusi scrapbook készlete ;-)
Először az
album alapot készítettem el. Mivel azt terveztem, hogy átlátszó fóliát is
teszek a lapok közé, ennek a mérete volt a meghatározó. Az SF papírkészlet
lapjait levágtam tehát 20x30 cm méretűre (a csíkos papírnál a mintára
figyeltem), sorrendbe raktam, itt-ott és borítónak került bele 1-1 fólia. A
közepén varrógéppel végigvarrtam, így az album mérete 15x20 cm lett.
Az album
stílusa kissé journal jellegű: mindenképpen szerettem volna hosszabb
kommenteket írni. A díszítést emiatt minimálra fogtam: a kit készlet
chipboardjait, címkéit, dekorgombjait használtam fel, illetve gyártottam is
címkéket az SF bélyegzők és tintapárna segítségével (a feliratot StazOn-val
bélyegeztem, majd blending tool segítségével a megfelelő Memento/VersaMagic
tintapárnával színeztem).
Az átlátszó
fóliákra ragasztottam a pausz díszítőelemeket, illetve a júniusi Project Life
készletből néhány ideillő kártyát - szuper, hogy a két készletet lehet
egymással ily módon is kombinálni :-) és így mindkét oldala látszik.
Végül pedig
képkeretet is gyártottam: söralátét kartonból kivágtam a megfelelő keretet,
majd bevontam a júniusi papírkészlet egy-egy papírjával, illetve
dekortapasszal.
Íme maga az
album: